Antikvárium.hu Kft.

Fair Partner ✔
Az Antikvarium.hu 24. Dedikált könyvek és kéziratok online árverése | Könyvek, kéziratok

Budapest, 1909, Singer és Wolfner Kiadása, 238 p.
Szerző által dedikált példány. Első kiadás. A Magyart a magyarnak c. sorozatban (számjelzés nélkül) megjelent mű.
Mi erősebb a halálnál? Írta: Gárdonyi Géza.


Gárdonyinak ez a munkája nem tartozik az ismertebb művei közé. Életében mindössze két kiadása jelent meg (1909, és 1926), utóbb a „Gárdonyi Géza munkái” életműkiadás részeként.
A Magyar Könyvkereskedők Egyletének hivatalos közlönye, a Corvina 1909 júniusában regisztrálta megjelenését (Corvina, 1909. jún. 10. 107.). Az író rövidebb prózai írásokat gyűjtött össze ebben a kötetben, így nem is kaphatott akkora figyelmet, mint egy regény. Ahogy a Nyugat vezető, értékadó kritikusa, Schöpflin Aladár írta a kötet darabjairól: „Hosszabbak, rövidebbek, de úgyszólván valamennyi hosszabb a rendes tárcanovelláknál. Gárdonyi szereti azt a tulajdonképpeni novella-formát, amely középen áll a regény és a tárcanovella között s amely sokkal inkább sajátságos irodalmi viszonyaink, mint íróink hajlama miatt, meglehetős ritka nálunk. Pedig kellemes, szép forma és alkalmat ad sok oly dolog megírására, amelyek regénynek kicsinyek, tárcának nagyok.” ([Schöpflin Aladár:] Mi erősebb a halálnál? Vasárnapi Újság, 1909. dec. 19. 1071.) Egy másik kritika a kötet írásainak nyelvezetét emeli ki – őszinte elismeréssel szólva: „lehetetlen észre nem vennünk, hogy Gárdonyi milyen tökéletes és biztos mestere az anyag másik részének, a nyelvnek, így talán csak Arany János tudott magyarul, talán csak ő ismerte ennyire a magyar nyelv minden csínját-bínját, jellegzetességét, báját és erejét.” (Gereblye [Balla Ignác]: Mi erősebb a halálnál? Gárdonyi Géza új könyve. Új Idők, 1909. júl. 20. 621.)
Az 1909 nyarán megjelent prózagyűjtemény most felbukkant példányába Gárdonyi az alábbi dedikációt írta:

Gajdács Pál úrnak, / a Simonyi óberster költőjének. / Gárdonyi Géza

A címzett jegyzett irodalmi személy, bár tény, hogy nem az ismertebbek közül való. Gajdács Pál (1847–1929) evangélikus lelkész és költő volt. Amit még meg szoktak vele kapcsolatban jegyezni, hogy „Mikszáth Kálmán barátja”. Gajdács azonban maga is alkott: 1866-tól publikált, leginkább verseket és elbeszélő költeményeket, de prózát, sőt egy színdarabot is, valamint helytörténeti és egyházi tanulmányokat is írt. A kisebb egyházi beszédek lenyomatain túl több kötete is megjelent: Tót-Komlós története (Gyoma, 1896), Tisza-Körös mentén (Gyoma, 1907), Simonyi József a híres óbester (Gyoma, 1909), Boldogfalvi csendélet (Gyoma, 1911), A Hunyadiak (Bp., 1918), A moóri huszárkapitány és az elfeledett hősök (Békéscsaba, 1922) és Gyöngyi Piroska (Tótkomlós, 1924. Kner ny.). Hogy Gajdács legtöbb könyve Gyomán készült a Kner nyomdában, nem véletlen és nem is csak Békés megyei vonatkozású tény, ugyanis – ahogy a Kner-családhoz tartozó Haiman György írta - Gajdács „Kner Izidor közeli barátja” is volt. (Lévay Botondné – Haiman György: A Kner-nyomda, kiadványainak tükrében 1882–1944. Bp., 1982. I: 38.). Két önálló kötetre való munkát is kiadtak róla, egyet még életében (Dr. Kemény Gábor: Gajdács Pál költészete. Gyoma, 1910), egyet pedig halála után (Chován József: Gajdács Pál élete és munkássága. Szarvas, 1933).
Gajdács alakját Mikszáth Kálmán is megörökítette. Egyik utolsó írásában, a negyvenéves írói jubileumára írott anekdotikus történetben „Palkó” nála tett látogatásáról beszél (Mikszáth Kálmán: Mohora, Mikszáthfalva és a szarvas. Vasárnapi Újság, 1910. máj. 15.), Gajdács pedig közös ifjúkorukról ír forrásértékű visszaemlékezést (Gajdács Pál: Mikszáth Kálmán, a selmeci diák. Az Újság, 1914. ápr. 12. 82–83.). Sőt, közös fényképfelvétel is fennmaradt róluk: Mikszáth legelső és egyetlen diákkori fotóján éppen Gajdács társaságában látható (lásd: Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások. Szerk.: Debreceni Boglárka. Budapest, PIM, 2010. 46.).
Gajdács Pál 57 évig lelkészként szolgált, ebből 47 évig Tótkomlóson. Bár nem mozgott irodalmi körökben, azoktól távol élt, mégis volt irodalmi kapcsolathálózatában egy, a legnagyobbak közé tartozó író: Mikszáth Kálmán (1847–1910), akivel diákkoruktól kezdve ismerték egymást és mindvégig barátok maradtak. Gajdács négy évig Békéscsabára járt gimnáziumba, majd az 5. és 6. osztályt Szarvason végezte, ahonnan a 7. évben Selmecre ment, s „itt ismerkedett meg Mikszáth Kálmánnal, ki akkor a VIII. osztályba járt és lelkesítette őt az irodalomra” (Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái). Azonban ez a viszony kölcsönös volt, sőt: nemcsak Mikszáth „lelkesítette” Gajdácsot az irodalom szeretetére, hanem, és ez a lényegesebb: közvetve Gajdács indította el Mikszáthot az irodalmi pályán. Mikszáthot ugyanis írói indulásánál kicsit ösztönözni kellett, és ez a szerep Gajdácsnak jutott: Mikszáth első írásait ő küldte be a Vasárnapi Újságnak, és bár nem közölték azokat, az epikai munkára kapott dicsérő szavak megerősítőleg és ösztönzőleg hatottak Mikszáthra – és végül író lett. (Bővebben lásd: Mikszáth Kálmán: Elbeszélések I. 1861–1873. Szerk.: Bisztray Gyula. Bp., 1962. 335–337. Mikszáth Kálmán Összes Művei 27.) „Mikszáthnak megvolt a maga Eckermannja”, írták Gajdácsról egy helyütt (Praznovszky Mihály: Az íróvá válás önmítoszai Mikszáthnál. In: Narratíva és politika. Mikszáth-újraolvasás. Szerk.: Bengi László és Eisemann György. Bp., 2016. 44–60., ezen belül: 58–59.), valójában ennél jóval többről van szó. Nemcsak Mikszáth korai írásait őrizte meg másolatban (amelyeket így később az irodalomtörténeti kutatás is hasznosíthatott), hanem közös darabot is írtak Le az álcákkal! címmel, s ennek egy részlete később meg is jelent Gajdács közlésében. (Az Újság, 1914. ápr. 12. 83–84.) Gajdács ugyanis megőrizte ezt a kéziratot is: „íróasztalom fiókjában, egy igazán szép ifjú kornak felejthetetlen kedves emléke gyanánt”, mint írja. Levelezésük ismert, megtalálható a Mikszáth-kritikai kiadás vonatkozó köteteiben.

*

Gárdonyi a dedikációban a címzettet annak művével jellemzi: „a Simonyi óberster költője”. Gajdácsnak ez a kötete is a gyomai Kner nyomdában készült (Lévay–Haimann 1.166.), teljes címe és leírása: Simonyi József, a híres óbester. Népies elbeszélés 12 énekben Nagy Pál s Jókai Mór művei után. „Simonyi óbester egykorú arcképével és Garay Ákos 12 műmellékletével. Nyomta: Kner Izidor, Gyomán.”
Gajdács könyve a feltüntetett 1909-es kiadási év ellenére, a korabeli gyakorlat szerint, már előző év végén megjelent. A Corvina mint „karácsonyi újdonság”-ot hirdette és regisztrálta (Corvina, 1908. dec. 20.), valójában még korábban jött ki a nyomdából. Első példányát Mikszáth kaphatta, ezt bizonyítja az, hogy benne az alábbi, egyedileg nyomtatott (!) ajánlás található „Nagyságos Mikszáth Kálmán Urnak baráti szeretete és tisztelete jeléül Tótkomlóson, 1908. dec 7. Gajdács Pál” (Méreiné Juhász Margit: Mikszáth Kálmán szellemi és tárgyi hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémián és tájmúzeumainkban. Bp., 1963. 42.) A barátok és jó ismerősök számára a következő napon kezdte küldeni könyveit, az első fellelt autográf dedikáció a szarvasi kollégának-barátnak, Benka Gyulának szól: „Nagyságos Benka Gyula nyugalmazott / főiskolai Igazgató Urnak / rokoni [?] igaz szeretete és tisztelete / jeléűl / Gajdács Pál / Tótkomlós / 1908. dec. 8.” (magántulajdonban), majd ezt követően indította útnak a recenziós példányokat (pl. „A »Magyarság« / Tekintetes Szerkesztőségének / tisztelete jeléül / Gajdács Pál / Tótkomlós / 1908 Dec. 10” (Hont 99/175.). Gárdonyi ekkortájt, az elsők között kaphatott belőle.
Gárdonyi nyilván ezt köszönte meg, és ezt viszonozta saját könyvének elküldésével. Nem keltezte a dedikációt, de több mint valószínű, hogy Gajdács is az elsők között, de legalábbis a megjelenéshez nagyon közeli időpontban kapott egy dedikált Mi erősebb a halálnál? példányt. Mert így illett.

*

A most előkerült kötet felbukkanása irodalomtörténeti szempontból túlmutat önmagán. A szakirodalom szerint „Gajdács kézirati hagyatéka a háborús viszontagságok alatt 1945-ben elégett” (Mikszáth Kálmán levelezése. Első kötet. 1865—884. Sajtó alá rend.: Méreiné Juhász Margit. Bp., 1961. 241.), és a szemtanú állítására alapozott tény valószínűleg hiteles is. Viszont valami módon mégsem semmisült meg minden. 2016-ban egy árverésen bukkant fel Gajdács Kun Béla és az elfeledett hősök című, 15. énekből álló költői elbeszélésének (Tótkomlós, 1910) 175 gépelt oldalból álló, egészvászonba kötött kézirata, címlapján a szerző autográf ajánlásával (Darabanth 276/13829.). Ugyanekkor írt Praznovszky Mihály – Mikszáth zsengéinek kapcsán – arról, hogy Mikszáth írásainak másolata „Gajdács nemrégen előkerült diáknoteszében” is megtalálható (Praznovszky: I. m., kiemelés tőlem: BBT). Mindez azt jelenti, hogy Gajdács hagyatéka mégsem semmisült meg teljesen – és talán lehet reménykedni, hogy idővel látható lesz még belőle pár fontos irodalomtörténeti vonatkozású darab.
A Gajdács-könyvtárból előkerült Gárdonyi-kötet ajánlás nélkül, önmagában is ritka, dedikáltan viszont igazi különlegesség: a hazai árveréseken mindössze egyetlen azonosítható példánya ismert (Guthi Somának szóló ajánlással). Korábban egy példány az ÁKV 1977. november 19-én tartott 11. árverésének 220. tételeként futott, de itt a katalógusban csak annyi áll: „dedikált”, így meglehet, hogy ez azonos vagy a Guthinak vagy a Gajdácsnak ajánlott kötettel. Gárdonyi írótársnak dedikálta munkáját, az írótárs művét – utóbb tudható: főművét – is megnevezve. Ezért mondhatjuk, hogy egyedi ritkasága mellett irodalomtörténeti kuriózum is.

A kötet a Budapesti Hirlap nyomdája nyomása.
Kiadói színezett egész vászonkötésben lévő plédány, feliratozással ellátott, illuszrtált címfedéllel, feliratozott , illusztrációval elleátott könyvgerinccel, korabeli előzéklapokkal, hiánytalan, átlagos állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.
""