Antikvárium.hu Kft.

Fair Partner ✔
Az Antikvarium.hu 2. Szezonzáró kamara aukciója | Utolsó tételek! Minden tétel 3 000 Ft-ról indul!

Budapest-Szeged, 1933, Szegedi Katolikus Tudósító kiadása, 142 p. + [2] p., ill.
Az orgona II. Az orgona lényege, szervei, berendezése, regiszterei, használata, esztétikája, története, gondozása, tervezés-, és építésmódja s átvételi eljárása ismeretének tankönyve. II. rész. Írta: Geyer József áldozópap, zeneművészeti főiskolai tanár, Esztergom Főegyházmegyei orgonaszakértő.
Részletes tartalomjegyzékkel közzétett kötet.
Kiadói varrott papírkötésben lévő példány feliratozott, kissé sérült címfedéllel, új, könyvkötő által pótolt vászon könyvgerinccel, tiszta belívekkel, hiánytalan, átlagos állapotban.
A legrégibb, valóban orgonának nevezhető hangszer az ókori víziorgona, a hidraulisz. A 4. századtól a víziorgona hidraulikus nyomáskiegyenlítő szerkezete helyett egyre inkább a tisztán pneumatikus rendszer került előtérbe.
A 9. században kezdték az orgonát az egyházi zene céljaira használni, a 10. században készültek az első nagyobb, szekrény alakú orgonák. Az orgona méreteinek növekedésével a játék egyre nagyobb fizikai erőkifejtést igényelt, a billentyűzet sok esetben vaskos, nehezen mozdítható emeltyűk sora volt.
A pedálsort a 14. században alkalmazták először. A szélláda, a fújtató és a traktúra tökéletesítésével vált az orgona a szó valódi értelmében hangszerré, első fénykorát a barokkban élte. Ebben nagy szerepe volt a páratlan orgonista, Johann Sebastian Bach és a kiváló orgonaépítő, Gottfried Silbermann (1683–1753) együttműködésének. A pneumatikus traktúra a 19. század elején terjedt el.