Antikvárium.hu Kft.

Fair Partner ✔
Az Antikvarium.hu 25. Dedikált könyvek és kéziratok online árverése | Könyvek, kéziratok

Kézirat (2db)
Weöres Sándor: Két kicsi versrögtönzés
kézirat

Weöres Sándorról közismert, hogy nagyon könnyen verselt és azonnal tudott tökéletest rögtönözni a pársoros versikéktől egészen a többstrófás darabokig. Ezek az alkalmi versek, rögtönzések ugyanúgy a költői életmű részei, mint a köteteiben megjelent művek, azok mellett, azok hátterében keletkeztek. És alkalmi, „nyersebb” jellegüknél fogva sokszor többet elárulnak a költőről, a lírai műhelyéről, mint az alaposan kidolgozott alkotások.
Most két ilyen ismeretlen és publikálatlan rögtönzés került elő Mérnök János zeneszerző hagyatékából.
Mérnök János (Pécs, 1926 – Bp., 1988) nem irodalmár volt, de irodalmi körökben is mozgott. A későbbi zongoraművész és zenetanár a pécsi egyetem jogi fakultásán szerzett abszolutóriummal ment Budapestre, ahol zenei vonalon folytatta tovább a Pécsett megkezdett zenei tanulmányait. A Bartók Szakiskola, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora-tanszakának lett a hallgatója, és ezzel egyidőben folyamatosan zeneszerzést is tanult, Kadosa Pál tanítványa volt. 1954-ben kapott zongoraművészi diplomát. Az oklevél megszerzése után rövid ideig Szegeden tanított, majd Budapesten, közben pedig zongorakoncerteket adott, országszerte és külföldön egyaránt.
Emberi alakját nekrológjában örökítették meg. Itt olvasható róla: „Szélesen alapozott zenei képzettsége, markáns előadói tehetsége, általános műveltsége, művészi alkatának sokoldalú gazdagsága – írói talentum, a képzőművészet iránti érzék – különös rangot adott a pályakezdő művésznek”, aki „affinitással és szakértelemmel vonzódott a kortárs művészetekhez. […] Pallérozott, eleven intellektusával, modorával megtalálta a hangot, a kapcsolatot egyes itthoni és külföldön élő kiemelkedő személyiséggel, akiknek barátságát is élvezte” (Kertész Lajos: Búcsú Mérnök Jánostól. (1926. Pécs–1988. Budapest). Parlando, 1989. 2. sz. 20.) Ez a társasági élet, a művészekkel való barátkozás szükséges volt számára, fontos kapocs volt a világhoz, mert ez a kultúrközeg „kompenzátor is volt megsebzett életében”. Mérnököt ugyanis sorsa „kegyetlenül megpróbálta”, „testét, lelkét kikezdte” és „az idő múlásával magányossá tette, amelynek depressziójából sokszor egészsége gyors égetésével kereste a kiutat.” Ehhez járult hozzá betegsége is, amelynél súlyosabb zongoraművészt aligha érhet: jobb keze lebénult. De ő „a harcot megbénult kezével sem adta fel, gyakorolt, kiváló zeneszerző barátaitól balkezes darabokat kapott, vagy ő maga írt át műveikből néhányat nyomdára, kiadásra készen.” Jellemére és habitusára nézve tudható, hogy „aki őt szívéhez közel engedte, az tudja, hogy zárkózottsága, keménysége mögött megkapó gyöngédség, tapintat, kedvesség is volt benne és mindig spontán segíteni tudás. Fel-felcsillanó álmai sokszor irreális világba repítették képzeletét, de mindig őszintén kereste az igazságot, a szépséget, szomjúhozta a szeretetet.” (Uott.)
Mérnök János érdeklődött az irodalom és a képzőművészet iránt is, dedikált neki Illyés Gyula, a Fekete-fehér c. kötetét (antikvarium.hu 23D/85.) és Az éden elvesztését (antikvarium.hu 24D/41.), kapcsolatban volt Pilinszky Jánossal (a hozzá írott levelei, és azok mellékletei, Mérnök János versei [!] a Pilinszky-hagyatékban megőrződtek [MTA KK Ms 5952/293-300], Csorba Győzővel és másokkal, köztük Weöres Sándorral is.
Weöres tíz évig (1933 és 1943 között) Pécsett élt, nem lehetetlen, hogy már itt ismerte a pécsi születésű és itt tanuló Mérnököt, aki diákkorában – éppen ebben az időszakban! – többször is fellépett a nyilvánosság előtt. 1941. március 14-én Liszt II. magyar rapszódiáját (Dunántúl, 1941. márc. 14. 2.), október 5-én Liszt Rákóczi indulóként is ismert XV. magyar rapszódiáját (Dunántúl, 1941. okt. 5. 6.), december 7.én és 8-án Grieg Symphoniáját (Dunántúl, 1941. dec. 7. 10.), 1942. szeptember 6-án és 8-án színpadi zenebetéteteket (Dunántúl, 1942. szept. 6. 5.), november 15-én Chopin Cisz-moll keringőjét (Dunántúl, 1942. nov. 15. 6.) adta elő. (Mérnök tehetségét mutatja az is, hogy zenekonzervatóriumi növendékként pár évvel később, 1945. október 27-én Pécsett a Weörest is „felfedező” Kodály Zoltán jelenlétében két társával előadta Kodály fekete billentyűkre írott Gyermektáncok című 12 kis táncát. [Ivasivka Mátyás – Kovács Attila: Kodály Zoltán és muzsikája Pécsett. Pécsi Szemle, 2007. 4. sz. 76.]
1963-ban azonban már bizonyosan ismerték egymást, erről tanúskodik az a Mérnök-hagyatékban fennmaradt nem futott képeslapra írt, 1963. szeptember 7-én keltezett Weöres kézirat, levél és dedikáció, amelyet Weöres mellett felesége, Károlyi Amy is aláírt (antikvarium.hu 22D/216.). Sőt, 1972-ben Weöres „nászajándékot” is adott Mérnök Jánoséknak. A Kormos István szerkesztette Szerelmes ezüst kalendárium. Háromszázhatvanöt költő háromszázhatvanöt verse. c. kötet (Bp., 1967) egy példányát így dedikálta nekik: „Mérnök Jancsinak / és Veronikának / sok boldogságot kíván /1972. aug. 25. / Weöres Sanyi.” (antivarium.hu 23D/116.).
Ebbe a kapcsolattörténetbe illeszkednek bele a most felbukkant apró kis versikék.
Az első így szól:

Veronika,
harmonika,
oltalmazza
Szent Monika.
Weöres Sanyi.

A versben megnevezett Veronika Mérnök János felesége, Bolla Veronika (1947) tervezőmérnök. A budapesti Műegyetemen végzett, 1973-ban szerezte meg mérnöki oklevélét, majd 1980-ban szakmérnöki vizsgát tett. Az ekkor írt dolgozata (Rómer Flóris útijegyzőkönyvei. Mutató. Bp. 1980. BME) a Magyar építészeti archívum sorozat nyitó kötete lett, azóta sokat hivatkozott forrás. Már hallgatóként kiemelkedett tervezői képességeivel, amikor is diplomamunkájára (egy 128 ágyas hotel terve) megkapta a Diplomadíj II. fokozatát, az indoklás szerint: „A terv jó térarányú, jó funkciójú, kulturált, minden feltűnősködést kerül.” (Magyar Építőipar, 1972. nov.-dec. 685.).
A harmonikával való azonosítása nem csak a rím miatt történt: a harmonika hangszernévben az ‘összhang’, a ‘jól hangzó zenei összecsengés’ jelentésű harmónia szó rejtőzik, az ebből képzett harmonikus jelentése pedig ‘összhangzó, összhangban lévő, kiegyenlített, zavartalan’, a harmonizálé pedig: ‘összhangban van ‹valamivel, valakivel›’, ‘‹dallamot› zenei kísérettel lát el’. A harmonika pedig egy hangszer neve, eredete szerint a latin harmonicus nőnemű alakjával azonos. A valakivel zavartalan összhangban lévő nőnemű jelölt pedig nem más, mint a feleség. Ezt a jelentést erősíti a versike harmadik és negyedik sora („oltalmazza / Szent Monika”), ugyanis Szent Mónika (331 v. 332. – 387 május 4.) éppen a férjes asszonyok és anyák védőszentje. (Ő volt Szent Ágoston édesanyja.)
Mérnök Jánosnak és Bolla Veronikának pedig gyermeke is született, Nándor.
A másik kis vers szintén négy sorból álló rögtönzés:

Veronikának
minden papírját telefirkáltam,
Mérnök Jánosnak
ezt a verset csináltam.

Ez a darab a költészetet magát tematizálja, és erősen önreflexív. Magát a költői alkotás jelenét rögzíti, amint – az előzőek után – éppen a szóban forgó verset írja. A költői lényeg fogalmazódik meg benne: a költő tudniillik az, aki verset ír.
Csakhogy Weöres meglehetősen önironikus ebben a négy sorban: az alkotás folyamatát nem az ír igével azonosítja, hanem annak kicsinyített jelentésű helyettesítőivel: firkál és csinál. Pontosan érzékelteti ezzel a versek alkalmi jellegét, ugyanakkor a költői zseni ezeken is átüt.
És mivel tudjuk – mert el kell hinnünk neki –, hogy Veronika „minden papírját” telefirkálta, egy olyan költői játéknak lehetünk a versek által részesei, amelyben a költő és a versek címzettjei együtt vettek részt. Hogy megkérték-e őt, hogy firkálja tele az összes lapot, vagy ő maga döntött úgy, hogy mindegyik papírra rögtönöz egy-egy kis verset, nem tudni. Az viszont bizonyos, mert maga a vers tanúskodik róla, hogy minden papírra írt verset – azaz joggal lehet bízni abban, hogy előkerül(het) még más darab is ebből a jellegzetes költői játékból.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.