Antikvárium.hu Kft.

Fair Partner ✔
Az Antikvarium.hu 20. Dedikált könyvek és kéziratok online árverése | Könyvek, kéziratok

Szeged, 1925, Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt. kiadása és nyomása, 112 p. + [2] p., ill.
Szerző által aláírt példány. Első, számozott, bibliofil kiadás. Testamentom. Írta: Juhász Gyula.
A költőt ábrázoló fekete-fehér, egész oldalas címlapkép alatt Juhász Gyula tollal beírt, jól olvasható aláírása látható.
Juhász Gyulának ez a könyve Szegeden, a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt. kiadásában és könyvnyomdájában, 220 számozott példányban, nehéz famentes papiron készült, a második oldalon a költő legujabb arcképével. Ennek a könyvnek a száma: 150.
Tartalomjegyzékkel ellátott kötet.
Kiadói varrott papírkötésben lévő példány, feliratos, részben elszíneződött, belülről megerősített címfedéllel, feliratozatlan, könyvgerinccel, feliratozatlan hátlappal, tiszta belívekkel belívekkel, hiánytalan állapotban.
A kötet szerzője Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felének egyik legelismertebb magyar költője, a Baumgarten-díj egyik első díjazottja (1929). Első versei a Szegedi Naplóban jelentek meg. 1903 és 1906 között a Pesti Tudományegyetem magyar–latin szakos hallgatója, a legendás hírű Négyesy-szemináriumok titkára volt. Itt kötött barátságot többek közt Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel is. Az egyetem elvégzése után vidéki gimnáziumokban, köztük pl. Makón és Nagyváradon tanított. 1918-ban tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak, a Tanácsköztársaság idején pedig a szegedi színházi direktóriumának, amiért később meghurcolták. Életét anyagi nehézségek és lelki összeomlások szegélyezték. Boldogtalansága, társtalan magánya sohasem oldódott fel, és pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Költői stílusát már kevésbé hatja át a szimbolizmus, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb, költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt: mélyen hitt a szépségben és a művészetben, amely az elveszett Édent jelentette neki.
Mint egy-egy levél, melyet az ősz lehellete sodor tova, szállanak Szegedről a magány költőjének versei szerte az országban. Juhász Gyula, aki negyedszázaddal ezelőtt a nagyváradi Holnap költőivel indult útnak, nemsokára a saját ösvényére tért, s azóta társtalanul énekli a maga halk, de a fogékony szív mélyében visszhangot keltő dalait. Bár még fölcsendül bennük itt-ott az élet szeretete és reménye, hangulatuk általában csüggedt s az »elfáradt legény« ujjai a lemondás csöndes sirámát csalják ki lantjából. [...] Az állandó borongás már majdnem nyomasztóvá tenné a Testamentom gyűjteményét, ha »az ősi, éji puszták pásztortüzeinek« biztató világába nem merülne szeme, várva az új nap virradatát, s ha nem szólalna meg ez a ború oly tökéletes művészettel, mint A fekete Máriában, A magyar idillben, A magyar télben, a Gyónásban, a Credóban, a Finikéhez intézett szonettekben, melyek egy szövevényes költői lélek egyszerűnek és mesterkéletlennek látszó, de nagy mélységeket sejtető megnyilatkozásai." (Tolnai Vilmos: Juhász Gyula: Testamentom. In: Napkelet, 3. évf., 5. sz., 1925. május. 1., 479.)"